Műhely


Műhely

Egy jól felszerelt műhely a munkavégzés fontos helyszíne. Bármilyen szakipari munkáról is legyen szó, kell hozzá egy külön helyiség, ahol kényelmesen és hatékonyan tudjuk elvégezni a feladatainkat, ehhez pedig biztosítani kell a szükséges felszereléseket. 

Ha még nem találtad meg a megfelelő kialakítású szekrényeket, polcokat, akkor nálunk a legjobb helyen vagy! Webshopunkat azzal a céllal hoztuk létre, hogy többek között műhelyfelszereléssel is segítsük a mesteremberek munkáját. Lehetsz kezdő, haladó vagy profi, a minőségi kiegészítők óriási segítséget jelentenek! 


Cégünk alapvetően szakipari és háztartási létrák forgalmazására szakosodott, ugyanakkor igény mutatkozott azokra a kiegészítőkre is, amik megoldást tudnak adni a tárolásra, rendszerzésre. 

Így kibővítettük a termékkínálatunkat a műhelyfelszerelésekkel. Márkák terén meglehetősen válogatósak vagyunk, hiszen számunkra nagyon fontos, hogy egy-egy márka ne csupán ígérjen, hanem bizonyítson is. 

Ennek megfelelően esett a választásunk a metaloBox által gyártott szekrényekre. Ezeket különböző méretben és kialakításban kínáljuk, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb megoldásokat. 

Milyen termékeket találsz a műhely kategóriájában?

Ebben a kategóriában négyféle termékcsoportban tudsz nézelődni, például dobozos tárolószekrények és polcok, valamint speciális üzemi szekrények választékát találhatod meg. Mindegyik más funkciót lát el és más-más tulajdonságokkal rendelkezik. 

A dobozos tárolószekrényekben praktikusan elhelyezhetőek a tárolók. Mivel a szekrények ajtaját be lehet csukni, ezért bármi is kerül ezekbe a dobozokba, nem lesz szem előtt. Ezzel sokkal esztétikusabbá tehető a műhely belső tere. A tárolók a kisebb-nagyobb alkatrészek rendszerezett tárolására szolgálnak. 

A polcok is fontos funkciót látnak el a műhelyben. Alapvetően ezek is tárolásra, rendszerezésre szolgálnak, de kicsit más formában. Nagy segítséget jelentenek munkavégzés közben, hiszen bármilyen eszközt vagy alkatrészt rájuk lehet tenni, amikor pedig szükség van rájuk, akkor egy mozdulattal elérhetőek, levehetőek. 

Az üzemi szekrényekben nemcsak alkatrészeket tudunk tárolni. A szerszámoknak, készleteknek, és akár autós holmiknak is helyet biztosít. A speciális üzemi szekrények pedig egyedi megoldást adnak bizonyos feladatokra, ott van például az írópultos szekrény, ami írásra és tárolásra is alkalmas. 

Hogyan jutsz el a leggyorsabban a keresett termékhez?

Weboldalunkat úgy alakítottuk ki, hogy könnyű legyen rajta eligazodni. Felül a kék sávban megtalálod a legfontosabb menüpontokat. Vidd az egeret valamelyikre, és máris kategóriákba rendezve találod a termékeket! Még csak rá sem kell kattintanod ahhoz, hogy lásd, mik közül tudsz választani. 

Amikor kategóriaoldalon vagy, akkor a bal oldali sávot figyeld! Itt tudod szűkíteni a termékek listáját. A “műhely” kategórián belül például itt tudod kiválasztani, hogy a tárolószekrényekre, a polcokra vagy az üzemi szekrényekre vagy kíváncsi. 

Előfordulhat, hogy az árral kapcsolatban pontos elképzelésed van. Ebben az esetben teljesen felesleges minden egyes terméket végignézned, az árak ugyanis széles skálán mozognak. Sok időt spórolhatsz azzal, ha használod az “ársávot” a bal oldalon. Csak húzd a megfelelő helyre a két végét, és a rendszer máris leszűkíti neked a terméklistát!

Ha elakadsz vagy kérdésed van, akkor keress minket bátran a megadott elérhetőségeken!

Szűrés alap

Kategóriák
Több... Kevesebb
Ár
98237 Ft 668751 Ft
Gyártó
Több... Kevesebb
Szűrő
Allvanybazis.hu - Blog

Minden cikk

A termék hozzáadva az összehasonlításhoz.

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Részletek...